l
2
...
Következő oldal>>>>
Majd én megmagyarázom neked Öcsém, mert látom, hogy fel nem foghatod azzal a nagy művelt eszeddel... Ez úgy van, mint mikor az én Édesanyám, az Isten nyugosztalja – kenyérsütéskor a vakarékból kiscipót sütött, nekem meg Sándor bátyámnak. Pöttöm gyerekek voltunk, emlékszem, igen csak örültünk a sajátnak. Nyáridőben, reggelente, ha jó idő volt, kihajtottam Sütő szomszéd malacait az éraljára legelni... Az volt nekem az első igazi állásom... Édesanyám betette a kiscipót az iskolás tarisznyába, aztán mentem, bajlódtam a disznókkal, mert szanaszét futottak, amerre az édes eper terült a fák alatt. Volt nekem egy kis bugylibicskám s mikor aztán a malacok nekiláttak, jómagam is leültem früstökölni. Három felé vágtam a kiscipót, egyik volt a kenyér, a másik a szalonna a harmadik meg a hagyma. Mint ahogy az Édesapámtól láttam, gyakoroltam egy kézben tartani mind a hármat, emberesen... mondom én neked Öcsém, ha egy kicsinység becsuktam a szemem, bizisten éreztem a füstölt szalonna ízét a számban. Olyan volt az, mint az igazi. Szegény Édesanyám meghalt huszonnégyben, nem sütött azóta nekem kiscipót senki...
- Igyál még egy pohárral Öcsém, segít tisztán látni. - Isten, Isten... azt kérdezted az előbb, hogy minek nekünk még egy magyar egyesület? Hát olyan az nekem, mint az Édesanyám kiscipója...
Csak az enyém senki másé... Én vagyok az elnök, Balázs Jani komám meg a pénztáros. Úgy is mindig a pénzről beszél, talán mert sose volt neki... az az ő kiscipója. Ne hánytorgasd Te azt fel nekem, hogy még egy magyar egyesület, még egy magyar egyesület... Jó magyar szokás ez fiam. Van jegyzőkönyvünk, meg pecsétünk, a Weiss úr csinálta a Men sztritten négyötvenért. Gyűlésezünk minden héten a komával, aztán megtárgyaljuk a magyar ügyet... Nem széthúzás ez Öcsém, hanem.. hát kiscipó. Így tán megérted. Kifogytunk már a nevekből, oszt csak úgy hívjuk, hogy a vankuveri Mégegy Magyar Egyesület... kenyér, füstölt szalonna, hagyma meg minden más...

1982. Vancouver, British Columbia.
Újsághír:
A Tiszta Kezek Mozgalmának megalapítását jelentette be a Televíziós és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) alelnöke szombaton a Kossuth Lajos téren tartott demonstráción.
Kaskötő István
Miska bácsi megmagyarázza...
Ketykó István
Verébsirató
Pirulva T. D. - nek

Már megint a verebek. Félek, hogy tandoridezsői
áhitatomban magot szórok kezemből nékik...
tollászkodnak bolyhos gatyában s még képesek
lesznek ideszokni a bakterházhoz, pedig vannak
szebb hangú barátaim is a jelzőárboc tetejébe
épített fészekben: a hajnali cinege-gügyögést
bevallom jobban szeretem s mégis barátaim lettek
a veréb urak, amióta egyet közülük körülbelül
húsz lépésről első lövésre a másvilágra küldtem
egy kölcsönkapott légpuskával - csak úgy vaktában
fogtam rá a fegyvert és vérző beggyel bukott a fűre.
Kezembe vettem őt és temettem puha avarba
sírját takartam finom salakkal és azóta
megbékültem velük: ők is velem, azt hiszem.
S jönnek apró csapatokban; ugrálnak a síneken
én meg csak nézem őket csodálkozva - - -
mintha megszakadt volna bennem valami a temetés óta
szép-szép a hajnali rigófütty; csodás a fa,
amint ellepik fekete üstökükkel a seregély- gyerekek,
de várok veréb lányokat és fiúkat
meglesem őket fürdés közben az ablakon át,
de szexezés alatt lesütöm pilláim; szégyenlősen,
mint a csitri lányok
s már csúzlival őrködöm nyugalmuk fölött,
ha jön a kirafinált öreg szarka
űzöm serényen; lobogó hosszú farkát lődözöm
kerek kavicsokkal,
de hiába csörög mérgesen, végül is csak megunja a harcot
és repül tovább durcásan a vetés irányába.
Nem tudom, talán mégis virágot kellene tennem sírjára
és elsiratnom áldozatom, de nem csak őt,
hanem suhanc-korom
összes lepuffantott verebét is, mert látom már,
hogy ők is érnek annyit, mint bármelyik szárnyas,
vagyis " a veréb is madár ", habár nyelvükkel
még meg kell barátkoznom s ki tudja: az is lehet,
hogy kedvükért megtanulok verébül...

Vácrátót, 1982. május 24.

Én ezt a jajongó dzsesszénekesnőt
le nem halkítom.
Pedig a dobhártyám reped meg tőle.
Minek és meddig cifrázza?
De hátha fog még tisztább hangokat,
hátha elsimítja idegeimet, épp ő,
aki tépázza őket. Mintha kézen fogna.
Csüggök utópiámon. Ha a párduc
megszelídül. Ha éneke
valami követhető témába fonódik,
és megad valamit... hátha épp nekem szánja.
Csak nem töröm meg hiányzó igyekezetét,
csak nem zúzom össze
nem létező reményeit! S különben is
múlik az idő, majd a nagymutató
lehalkítja s elhallgattatja.
S akkor nem én, nem én…
nem én játszottam el.

Bárdos László
Példázat magamról
Teérted, miattad bánat
görnyeszti a bütykös, téli fákat,
s mint aki társát szóból sem érti
topognak hóban felnőtt emberek.

Tavasz, nyár, ősz, mind letűntek.
Újat már csak a fagy hozhat elém.
Függök az idő csapzott kötelén,
értem a szelek egymásra hágnak.

Teérted is. Belül télben,
kiszépült, cicomás szűz-fehéren
nézd, külső tavaszok, nyarak, őszök
vad lombja nyűtt testünk beteríti.
Lehoczki Károly
Hidegben
A hegy elment, míg hittük,
hogy mi megyünk.
Ó, milyen vaksin véges
végtelenünk!

A hegy elment: Magasság
éggyermeke,  -
s vele fényhajú hajnal,
sugármese.

A hegy elment. A Látszat
játszik velem:
piros hit, csillag csengő
könnycseppeken.

A hegy elment. A Nincsben
volt-önmagán
mosolyog múlt-hold, ének:
fehér hiány.

A hegy elment, örökre.
Ami maradt:
sebző, szilánkos Semmi,  -
vélt pillanat.

A hegy elment. Miért is
hittük: megyünk?
Végestől mind sötétebb
végtelenünk.

A Hegy elment. Valóság
velünk, velem:
konok, koronás isten,  -
istentelen.
Lelkes Miklós
A hegy elment
Kattints, a kép nagyítható
Kattints, a kép nagyíthatóKattints, a kép nagyíthatóKattints, a kép nagyítható
Kattints, a kép nagyítható
Németh Tibor
Vagyunk
Minket még, nem becstelen
nők és férfiak formáztak,
lelkük nagy tüzén,
zilált testük erezetén,
csókjaik melegén.

Létünk annyit ér,
amennyit dolgozunk,
s adunk.
Vagyunk,
kis hazánkban, egybekapaszkodva,
mint sok merész összenövés.

Élünk!
A nyurga gyárkémények
füsthaját cibáló,
fényes szelek alatt.
Ruhánkra mészvirágokat
festeget a hajsza.
Olaj, korom,
s téglaszínű porok,
marnak bőrünkre
ákom-bákomot.

Mások is élnek itt,
náluk más a divat,
másképp fecseg a pénz,
másképpen ejtik,
a magyar szavakat.

Bennünk erősebb
egy-egy kézfogás,
mint az ígérő szó,
vagy egy műszak alatt,
beszívott gáz szaga,
a kényszervállalkozás,
mint reményizzadás,
meg az ájtatoskodó
felszentelt kupolák
tömjénes illata.

Ilyenek lettünk!
A sok-sok gondnyüvő,
akikben szüntelen
az akarás,
s nem pihen a jövő.
1955. tele - hatalmas szánkázás a kis vasút mögötti hegyen. Előttem van a téli és nyári képe ennek a hegynek, két hatalmas sima terület, télen hó borítással, tavaszon zöld vetéssel, majd beérő aranyszín kalászú rozs, búza ringatózással. S a két sima területet magas, elvadult bokor választotta ketté, amitől az egész úgy nézett ki messziről, mint egy óriás nyitott könyv. Két lapja a finom domborulat, közepén a könyv bordája. Nagyon szerettük ezt a hegyet. Csak gyermeke lehetett a hegynek, s ha ma megnézném talán csak domb lenne, az is beépítve házakkal, keresztül-kasul szabdalva utcákkal.
Szóval tavasszal örültünk, hogy felmászhattunk rá, csavaroghattunk, tetőn túli gulyadombon, a kisebb nagyobb szakadékokig, télen pedig sí- lesikló és szánkópályaként „üzemeltettük”. Remek világ volt.
Azon a téli szombat délelőttön is szánkózott a környék apraja, nagyja. Sütött a nap, kacagva zúgtunk le a tetőről, arra kellett csak vigyázni, hogy a kisvasút pályáját ne érje el az ember.
                                                                        tovább>>>                                                                          
Bodó Csiba Gizella
Régi téli történet

Péter Erika
Ballada
Csontarcú billentyűk
vártak egy dé-re még,
de késett,

a metronóm
kattogta pontos,
monoton ütemét,
mikor felérzett,
s megállt,

– Nincs tovább! –
szólt rá egy árnyék,
s lecsapta
a kihűlt zongorát.

Szögletek, horpadások, pontok, vonalak
Egyensúlya ez a fej. Csiszolt, eres és egy-tömbbe maradt.
Az alsó szemhéjakat övezi bánatos, mély
bádogból-kalapált teknő-karéj.

Emlékszel-e Pista, sírt a havas éj:
- Vitte Jézus Krisztus is a maga zöld fáját!
- Más öleli Kormos Pista babáját.

Mint megdőlt régi sírkő, tűnődve áll
asszonyok verdeső vállainál.
Ha könnye van: az gyöngyház-nyelű kés,
ha szava van: az lassan-felizzó ős-remegés.

Emlékszel-e Pista, édes öregem,
ültünk a dunaparti márvány-cöveken
és jajgatott és sírt a szerelem.

Apja nincs és anyja nincs neki.
Talán az isten őt gondolta ki,
hogy fölmentse a bűn alól magát.
Ha porba ér: nő ott Főnix-madár, fehér virág.

Emlékszel-e Pista, emlékszel-e még,
tél volt, villany-ujsággal tele ég,
sírtunk: ölelni, élni lehet-e még?

Szívén fekete páva sétál, fekete páva énekel.
Csak szólj neki: megdől merengve, nem felel.
Nem szól: a kényes páva lépteire fölfigyel.
Csak sír: a páva-hang igézi el.

Emlékszel-e Pista, édes öregem,
akkor egy üveg bor volt a szerelem,
holdas sínpár volt a szerelem.

Ne osztozkodjatok rajta asszonyok,
mint édes cipón éhező rabok.
Ne marakodjatok érte bánatok,
mint haldokló szerelmén vércse-asszonyok!

Emlékszel-e, Pista, a múltkoriban
Elmondtam, hogy elvesztem magam
ha nincsen jogom arra, ami van.

Kik tudtok szeretni, szerelemért ölni,
ráértek őt akkor meggyűlölni,
ha szögletek, horpadások, pontok, vonalak
egyensúlyából csak a béna csönd marad.
Juhász Ferenc
Fekete páva
Valaki itt is leszáll
a városi vonat
füstös kupéiból.
Talán az öregúr,
ki eddig bujdokolt,
s most majd agyonverik
a kocsma mélyein,
nehogy a tárgyaláson
feltárhassa a falu bűneit.

(1969)

Nógrádi Gábor
KÖZÉP-EURÓPA
Szép hercegnők, ha vagytok többen is még,
az én ajtómat messze kerüljétek!
Én lovagul nem esküszöm tinéktek,
és nem leszek
esős éjek ámokfutója  ismét.

Én franciául  egy betűt sem  értek,
rossz véremnek vöröse sincs elég –
hogy is  lehetne kék?
–        Kopott kabátban
hordom bozontom, megtépett  szakállam:
kastélytokba  kínnal illenék.


Legfeljebb, ha mint Amszterdam terén,
emlékmű állna  ott , ahonnan  én
a legfelső lépcsőre  lépve épp
látnám a főbejárat  címerét:
egy forró  júliust ott töltenék,
s a műemléken lomhán elhevervén
herémet a kapu felé kiverném;
s ha esténként  a közeg közelegne,
vízipuskát szegezve ellenem –
mielőtt  elszelelnék, ott ragadna
a márványon ( legyen mit mosni rajta)
kóbor kutyához illő névjegyem.


Uhrman Iván
CINIKUS RAPSZÓDIA
...
Holló László: Tökös-kancsós csendélet.